Április 25-étől május 7-ig volt látható Purevjav Batmyagmar kiállítása. A mongol festőművész 8 éve él Kecskeméten. Festményeit különleges technikéval készíti, fölidézve a keleti ország kultúráját, a nomád életmódot, a mongol tájat, a buddhizmus és a sámánhit alakjait.
A versenyre 534 csapat jelentkezett. + fordulós internetes selejtező után 30 csapat (köztük a mienk is) került a döntőbe, melyet 2006. április 28-29-én bonyolítottak le Csillebércen. A kétnapos verseny során a tanulóknak elméleti és gyakorlati tudásukról is számot kellett adniuk.
A rendezvény helyszíne Debrecen volt, április 11-12 között. Az iskolánkból beérkezett pályaművek közül a bírálóbizottság 5 pályázatot javasolt előadásra:
Befejeződött a Petőfi Népe második SÉTA (Sajtó És TAnulás) kurzusa. A héthetes oktatásban iskolánk tanulói is résztvettek. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a nyomtatott sajtó világába. Megismerték az újságírás műfajait, a közvélemény befolyásolásának stratégiáit, a sajtó hatásmechanizmusát. Lehetőséget kaptak arra, hogy kreatív gyakorlatokkal fejlesszék írásbeli kifejezőképességüket.
A Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenyeinek (SZÉTV) országos döntőjébe (tantárgyanként a legjobb 20 közé) iskolánk tanulói közül heten jutottak. Az országos versenyen a tanulóknak a tantárgyak emeltszintű tananyagából kellett számot adni felkészültségükről.
Április elején ismét volt Diáknap! A 12. évfolyam és a Diákönkormányzat közösen szervezett rendezvényén ezúttal is színvonalas programok, előadások és vetélkedők vártak az érdeklődőkre. És persze volt tanár-diák kosármeccs is...
A Magyar Kémikusok Egyesülete ezúttal már a XI. Megyei Diákfórumot rendezte meg 2006. április 5-én a BÁCSVÍZ Rt. Nagytanácstermében. Ebben az évben iskolánkból Rácz Rita (10.C) és Hering Andrea (11.A) pályamunkáját tartotta a zsűri alkalmasnak arra, hogy bemutassa. (A felkészítő tanár Osza Gyöngyi volt.)
GRATULÁLUNK !!!
2006. április 5-én már a Megyei Döntőre került sor a Mezeifutó Diákolimpián. A jó szereplés most sem maradt el!
Iskolánk tornász csapata 2. lett a Diákolimpia területi versenyén, Makón. Ezzel az eredménnyel a lányok bejutottak az országos döntőbe (Budapest, 2006. március 31.), ahol a nagyon szép 4. helyet érték el. Egyéniben Bán Nikolett bronzérmes! A csapat tagjai: Vasadi Viktória (9.A), Fekete Anita (12.A), Bán Nikolett (11.A), Illés Melinda (11.A), Bognár Andrea (9.A) és Kisjuhász Nikolett (11.B)
A csapat felkészítő tanára: Zsámboki Anna. Gratulálunk!
A 2006. március 30-án megrendezett versenyen nagyon jól szerepeltünk.
Iskolankban ujra megrendezesre kerult a jelmezversennyel es felvonulassal megkoronazott farsangi mulatsag februar 19-en. Az unnepseget egy mazsorett bemutatoval nyitottuk meg">jelmezverseny-->
Iskolánkban újra megrendezésre került a jelmezversennyel és felvonulással megkoronázott farsangi mulatság február 19-én. Az ünnepséget egy mazsorett bemutatóval nyitottuk meg
1 kiállítás12 koncert8 konferencia1 kémia2 képzés3 környezetvédelem14 meghívó33 nyelvek napja1 partnerkapcsolat1 pályázat36 rendezvény149 sport23 sportnap1 szalagavató1 szociális13 találkozó2 természettudomány1 tájékoztató8 verseny80 ünnepség5 Angol1 Csiperó2 Erasmus3 Határtalanul4 Információk1 Man szigetek1 csipero2 farsang1 felnottkepzes1 információ3 március 15-e ünnep1 pótfelvételi1 szakma1 történelem1 érettségi4 ösztöndíj1