Az idei tanévben harmadjára teremthettünk lehetőséget arra, hogy 25 diákunk megismerkedhessen határon túli kortársaik életével, mindennapjaival. Az Osza Gyöngyi és Jáger Erzsébet tanárnők által szervezett program keretén belül a 2019/2020-as tanévben a losonci Pedagógiai Szakközépiskola tanáraival és tanulóval rakhattuk le a határokon átnyúló barátság alapkövét.
2019. május 6-10. közt iskolánk két tanulója, Szabó Petra (9.a) és Demcsák Noémi (10.b.) Isztambulban képviselte iskolánkat és hazánkat a MEF Egyetemen megrendezett 28. dr. Ibrahim Arikan Nemzetközi Kutatási Projekt Versenyen. Projektjük címe: A szivárvány színei a természet festőnövény-palettájáról. A projektvezető Osza Gyöngyi tanárnő, a nyelvi felkészítő, koordinátor és kísérő B. Horváth Judit tanárnő volt. Az alábbiakban olvashatjátok a részletes élménybeszámolójukat.
November 13-án, kedden vendégeink elindultak egy rövid tanítási nap után, Szilágycsehből, Kecskemétre. Késő este érkeztek meg, de útközben szüntelenül megosztottuk egymással a történéseket egy közös Messenger csoportban.
A vadregényes Erdély minden évszakban gyönyörű, de ősszel megjelenik az erdős vidéket ellepő fehér köd és a színes levelekkel borított táj, mely csodálatos látványt nyújt. Szerencsére a mi iskolánk is kihasználta az évszak adta lehetőségeket, így a Határtalanul pályázat keretein belül elutazhattunk az egykori Magyarország területére, hogy jobban megismerjük az itt élő magyarokat és szokásaikat, a történelem e szakaszát és ezzel együtt az egészséges életmódról is bővebb információkat szerezzünk.
Iskolankban ujra megrendezesre kerult a jelmezversennyel es felvonulassal megkoronazott farsangi mulatsag februar 19-en. Az unnepseget egy mazsorett bemutatoval nyitottuk meg">jelmezverseny-->
Iskolánkban újra megrendezésre került a jelmezversennyel és felvonulással megkoronázott farsangi mulatság február 19-én. Az ünnepséget egy mazsorett bemutatóval nyitottuk meg
1 kiállítás12 koncert8 konferencia1 kémia2 képzés3 környezetvédelem14 meghívó33 nyelvek napja1 partnerkapcsolat1 pályázat36 rendezvény149 sport23 sportnap1 szalagavató1 szociális13 találkozó2 természettudomány1 tájékoztató8 verseny80 ünnepség5 Angol1 Csiperó2 Erasmus3 Határtalanul4 Információk1 Man szigetek1 csipero2 farsang1 felnottkepzes1 információ3 március 15-e ünnep1 pótfelvételi1 szakma1 történelem1 érettségi4 ösztöndíj1