Terjék Szilvia (10.C) a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi verseny 34. nemzetközi döntőjén (2009. április 24.-26., Mosonmagyaróvár) 9. helyezést ért el.
A döntő 3 részfeladatból áll: egy fajismereti feladatlapból, melynek megoldásához 200 növény- és 200 állatfaj felismerése és latin nevének ismerete szükséges, egy tesztfeladatlapból, amely megoldásához az Élet és tudomány, és a Természetbúvár közel 50 cikkét kell elolvasni és megjegyezni a versenyzőknek. A harmadik részben 5 perces kiselőadást adnak elő a versenyzők, melyben természetvédelemmel vagy környezetvédelemmel kapcsolatos kutatásaikról számolnak be. Szilvia idei munkája a Kecskeméti Arborétum éjjeli lepkéinek fénycsapdás befogásáról és faunisztikai vizsgálatáról szólt. Címe: "Éjjeli lepkék a Kecskeméti Arborétumban".
(A dolgozat letölthető INNEN, a prezentáció pedig INNEN.)
Ettől független a poszterek versenye, ahol az önálló munka összefoglalóját képekkel, térképpel, fajlistával kiegészítve tartalmazza az elkészített poszter. Az idén ebben a kategóriában a legjobbnak ítélte a zsűri munkánkat, így első díjat nyertünk.
(Köszönet érte Buday Balázsnak (11.C), aki a fénycsapdát rajzolta meg hozzá).
Terjék Szilvia felkészítője: Osza Gyöngyi. GRATULÁLUNK!
Iskolankban ujra megrendezesre kerult a jelmezversennyel es felvonulassal megkoronazott farsangi mulatsag februar 19-en. Az unnepseget egy mazsorett bemutatoval nyitottuk meg">jelmezverseny-->
Iskolánkban újra megrendezésre került a jelmezversennyel és felvonulással megkoronázott farsangi mulatság február 19-én. Az ünnepséget egy mazsorett bemutatóval nyitottuk meg
1 kiállítás12 koncert8 konferencia1 kémia2 képzés3 környezetvédelem14 meghívó33 nyelvek napja1 partnerkapcsolat1 pályázat36 rendezvény149 sport23 sportnap1 szalagavató1 szociális13 találkozó2 természettudomány1 tájékoztató8 verseny80 ünnepség5 Angol1 Csiperó2 Erasmus3 Határtalanul4 Információk1 Man szigetek1 csipero2 farsang1 felnottkepzes1 információ3 március 15-e ünnep1 pótfelvételi1 szakma1 történelem1 érettségi4 ösztöndíj1