Kezdőlap » Hírek

Pályaorientációs nap

2017-11-26 10:39:20
címke: rendezvény

November 21-én került sor Pályaorientációs Napunkra, mely egy napra esett az általános iskolás tanulóknak tartott második nyílt napunkkal.

A nap során az alsóbb évfolyamosok újraélesztettek, alapvető elsősegélynyújtási ismereteket szereztek, megdajkálhatták demós bébijeinket, a közelgő ünnepek jegyében kézműveskedtek, és még az SOS Gyermekfaluban és a kórházban is megfordultak.

A felsőbb évfolyamosok a masszázsbemutató után a Neumann János Egyetem képzéseivel ismerkedhettek meg, majd Huszka Klára tanárnő adott néhány jó tanácsot a felvételivel kapcsolatban.

Sportosztályos tanulóink edzésekre látogathattak el, ahol úgy hallottuk Bognár Erika, birkózóászunk megmutatta, hogy nem érdemes kikezdeni vele!

Köszönjük a hozzánk látogató 8. osztályosoknak, hogy benéztek, és bátran bekapcsolódtak Zsiros-Vig Anikó tanárnő és Tánczik Béla tanár úr nyelvóráiba! Ügyesek voltatok! Gyertek hozzánk!

Köszönet a szervező stábnak: Pongóné Kovács Erikának, Brindzáné Kárpi Ilonának, Csepeliné Pálfi Eszternek, Ködmön Andrásnak, Sági Évának, Berkeczné Mari Andreának, a kísérő szakmás és közismereti tanárnőknek,valamint külsős segítőinknek: Tamási Juliannának, Temesvári Ágnesnek és az SOS Gyermekfalu lakóinak, Papp Zoltánnak és a kecskeméti Mentőszolgálat munkatársainak, a Bács-Kiskun Megyei Kórház résztvevő osztályainak és a Neumann János Egyetem képviselőinek!

(Fotók: B. Horváth Judit, Mészáros Marléne, Bábiczki Fanni)