Kezdőlap » Hírek

Berlini beszámoló

2011-12-10 22:05:36

Az Európa Jövője Egyesület segítségével 12 diák lehetőséget kapott a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Középiskolából arra, hogy részt vegyen egy két hetes berlini ”Híd Európában” elnevezésű ifjúsági találkozón. Olyan diákokat választottak erre az útra, akik német tanulmányaik alapján megérdemelték ezt.

Berlin hatalmas és szép, így örültünk, hogy esélyt kaptunk arra, hogy két hétig élvezhessük a város adta lehetőségeket.

Az ifjúsági találkozó legfőbb célja az interkulturális kapcsolatok megerősítése volt. Ezen a találkozón négy ország 12-12 diákja vehetett részt: Ausztria, Csehország, Németország és Magyarország.

Berlini tartózkodásunk idején nemcsak szórakoztunk, hanem részt vettünk különböző workshopokon, ahol érdekes információkkal lettünk gazdagabbak. A workshopok témái figyelemfelkeltőek és érdekesek voltak. Ilyen előadások voltak például az Iszlámfóbia, Szintik és romák, A nők szerepe az iszlámban, Az arab gyógyászat és hatása Európában, Adatok az Unióról, stb. Ezeken a workshopokon aktívan kivettük a részünket és rájöttünk arra, hogy bár sok mindent megértettünk, mégis rengeteget kell még tanulnunk ahhoz, hogy a német nyelv tényleges használói lehessünk.

Sikerült megtapasztalnunk azt is, hogy hogyan élnek együtt különböző nemzetek, kultúrák. Berlin egyik városnegyede, Kreuzberg volt az a hely, ahol találkozhattunk iszlámokkal, indiaiakkal, németekkel, arabokkal – valóságos interkulturális kavalkád volt.

Megismerkedhettünk különböző népek konyhájával is. Találkozhattunk a német, cseh, arab, egyiptomi illetve a magyar íz világgal. Ezekkel az ételekkel a kulturális és interkulturális estéken ismerkedhettünk meg, amit a különböző országok képviselői készítették el, köztük mi is. A kulturális esték keretében lehetőségünk volt arra, hogy bemutassuk országunkat, városunkat és kultúránkat.

Élmény volt a Berlinnel való ismerkedés is, mert amit eddig csak a tankönyvből ismertünk, az most valóságossá vált számunkra. Megtekinthettük a Bundesrat-ot, a Brandenburgi kaput, az Alexanderplatz-ot, a Sony Center-t, a Tévétornyot, a Múzeum szigetet, a Pergamon Múzeumot, a Berlini falat, a Sachsenhausen-i koncentrációs tábort és még rengeteg érdekes épületet, utcát, helyet.

Összegzésként: élményekkel gazdagodva érkeztünk haza, és reméljük, hogy a jövőben is lehetőséget kapunk arra, hogy részt vegyünk ehhez hasonló ifjúsági találkozón.

Kelemen Krisztina és az utazó csapat